Angol-magyar tanítás a 21. században

Angol-magyar tanítás a 21. században

Xeropan – Angoltanár a zsebben

2019. november 20. - Komáromy Lilla

ke_pernyo_foto_2019-11-20_17_19_15.png

A Xeropan egy magyar fejlesztésű angol nyelvtanuló felület, mely elérhető mind Google Play-en, illetve az App Store-ban, de még asztali verzióban is az interneten keresztül úgynevezett Xeropan profil létrehozásával (Facebook vagy Google-fiók kell hozzá), de folytathatjuk bejelentkezés nélkül is (ez esetben fennáll a kockázata annak, hogy már meglévő adataink, eredményeink elvesznek, ha bezárjuk az oldalt). Az alkalmazás letöltése után kiválaszthatjuk az anyanyelvünket (magyar, spanyol, francia, német, japán, stb.), ezután pedig megadhatjuk, hogy jelenleg milyen szinten vagyunk angol nyelvből. 13 szint közül választhatunk, melyek a következők: két A1-es szint (abszolút kezdő és kezdő), egy A2-es szint (alapfok), két B1-es szint (haladó és szuperhaladó), három B2-es szint (középfok, gyakorlott, felsőközépfok), három C1-es (felsőfok, kismester és mesterfok), illetve két C2-es szint (profi és szakértő). Ha nem vagyunk bizonyosak abban, hogy melyik szinthez is tartozunk, lehetőségünk van egy teszt kitöltésére, mely feladatainak nehézsége tudásunknak megfelelően nehezedik az előrehaladás folyamán, s a teszt végén a rendszer kikalkulálja a nekünk megfelelő szintet. Kiválaszthatjuk a tanulási célunkat is: nyelvvizsgára, szórakozás vagy karrier céljából akarunk tanulni, de akár át is ugorhatjuk ezt a lépést, ha nem tudunk dönteni.

A Xeropan egy olyan kerettörténetet ad a nyelvtanuláshoz, mely szerint 2157-ben járunk, ahol az emberek elfelejtettek kommunikálni, de mi mint tanulók és időutazók még megmenthetjük az emberiséget az időgépünk segítségével.

ke_pernyo_foto_2019-11-20_17_31_12.png

Egy-egy témakörben 12 lecke van, s mindegyik leckéhez tartozik szókicsfejlesztő, új nyelvtant tanító, illetve hallási készségeket fejlesztő rész is; ezen felül a mobilos verzióban lehetőségünk nyílik egy robottal beszélgetni, aki segít a beszédkészségek fejlesztésében (ez a lehetőség egyelőre asztali verzión még nem érhető el). A leckék színesek, mindennapi problémákkal és helyzetekkel foglalkoznak; a hallgatási feladatokban például anyanyelvi beszélők YouTube videóit nézhetjük és hallgathatjuk, s közben olvashatjuk is a hallott szöveget (kivéve, ha olyan feladat van, ahol hallás után kell leírni a videóban elhangzottakat). További előny, hogy a leckék nehézsége ténylegesen az adott szintünkhöz igazodik, tehát akik C1-C2-es szinten vannak, nem nagyon kell bajlódniuk olyan anyagrészekkel, amiket B2-es szinten szoktak tanítani. Az alkalmazás felajánl egy Pro (fizetős) verziót is, aminek segítségével gyorsabban haladhatunk, de véleményem szerint erre nincs szükség, mert így is elég jól lehet haladni a tanulásban.

Az alkalmazást alapvetően otthoni gyakorlásnak ajánlom önálló tanulásra, de fontosnak tartom, hogy mindenképpen ismertessük meg a Xeropan-t tanórai kereteken belül is a diákokkal: hadd próbálják ki, és döntsék el, hogy tetszik-e nekik.

A bejegyzés trackback címe:

https://olva-sokk.blog.hu/api/trackback/id/tr915308752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása